2014. november 21. péntek

Mariennel épp a Violetta legújabb részét beszéltük meg a suliból kilépve, amikor magunk mögül hallotuk a nevem.

- Gwen?! - kiváncsian fordultameg és megpillantottam a srácot, akiért a szívem dobog.
- Christian?! Szia. - varázsoltam mosolyt az arcomra.
- Tudnánk beszélni? Négyszemközt.
- Hát... Persze... -válaszolt Marien és átsétált a zebrán.
- Miben tudok neked segíteni?
- Hát, hallottam, hogy bejövök neked... És azt szeretném kérdezni, hogy.....
- Igen...? - türelmetlenkedtem, mert sejtettem, hogy most jön a vicc.
- Hogy...
- Figyelj Cris. Bármennyire is szeretem hallgatni a hangodat, erre nem érek rá. Szóval jó lenne, ha belehúznál.
- Szóval, szerinted Clémence Duqutte járna velem?
- Idióta! - forgattam meg a szemeimet és sietős léptekkel mentem Marien után és csak remélni tudtam, hogy nem látta könnyed szemeimet. Az út a buszon csekély időt vett igénybe, most mégis egy örökké valóságnak tűnt. Otthon a táskámat levágtam a nappaliban és sírva rohantam a szobámba. Hangos csapódás vágta el a külvilágtól sírásom utolsó hangjait. Magamra zártam az ajtót és magamat átkozva vetettem le magam ruhástól az ágyra.

Valahol a személyiségem rágalmazása közben nyomhatott el az álom, mert hangos kopogásra és a szüleim hangjára ébredtem, miszerint fel kell öltözzem, mert mindjárt ideérnek a vacsora vendégek. Lassú mozdulattal közelítettem meg a fürdőt, ahol nem várt élménnyel találtam  szembe magam. A sírástól az arcom felpüffedt, a szemfestékem lefolyt. Egyszóval borzalmas látványt nyújtottam. Gyorsan megengedtem a kádat, beleültem a forróvízbe, ami ellazította és megnyugtatta elgémberedett tagjaimat. Egy gyorsnak nem mondható fürdés után, szinte ujjászületve másztam ki a kádból. Beszaladtam a szobámba, ahol a "melyikruhaamegfelelő" dilemmával találtam szembe magam. Végül egy a mellrésznél vörös selyem, fekete csipkével bevont magas kicsit húzott derék résszel varrt fekete redőzött combközépig érő több réteg tüll szoknyás egyberuhára esett a választásom. Gyors kicsit sexi sminket varázsoltam magamnak, majd kinyitva az ajtót belebújva a kedvenc magassarkúmba igyekeztem le a lépcsőn. Az előtérbe érve hangos nevetés és kellemes hangú emberek beszédét hallottam meg. Az étkezőbe libbenve pont a mozdulat közben fagytam le és állt meg számomra a világ. De ahogy láttam nem csak én lepődtem meg. Mintha a teremből mindenki eltűnt volna és csak mi ketten bámultuk volna egymást.
Apám köhécselése rántott vissza a valóságba.
- Kicsim. Szeretném bemutatni neked az üzlettársam családját. Őt és a feleségét már ismered, de a fiuk most először tudott elszabadulni. Tehát, Ő itt az üzlettársam fia......

Közlés

Nem tudom, hányan olvassátok a blogomat, de akik olvassák, azoknak szeretném mondani, hogy a napló feelinget elhagyom. Rájöttem, hogy nem az én stílusom. Remélem nem haragszotok rám, amiért ritkán van rész, de nem mindig egyértelműek az álmok, így nem tudok semmit pontosan mondani. Többé-kevésbé hosszú-rövid részekkel foglak megajándékozni titeket, de egy-két visszajelzésnek azért örülnék, hogy tudjam jó irányba haladok-e. Ma rakom ki az utolsó "naplóbejegyzést".