Még fáj...

Ezt egy kedves barátnőm ihlette, akinek mostanában volt egy éve, hogy nagyon csúnyán szakított vele az akkori barátja. Ezért gondoltam szavakba öntöm, hogy mindig mellette leszek.
Remélem nektek is tetszik!
Gwen.xx

Fáj az emlék,
ne menj vissza
Maradj még itt,
Ne gondolj a múltra.

Tudom, hogy fáj,
De már nincs tovább,
Ne szomorkodj,
Érte sírni kár.

Mindig melletted leszek nem kell félj,
Nevettetlek ha valami bánat ér.
Ha segítség kell csak bátran szólj,
Én itt vagyok, nem hazudok láthatod.

Átéltünk már sok mindent együtt
Ezentúl még több emléket gyűjtünk.
Nem ronthatja el sem holt, sem élő
Küzdünk örökké, míg csak élünk.

Köszönet a szülőknek!

Ma megint visszatértem egy újabb ballagási versemmel. Remélem ez is tetszeni fog. A cím elég árulkodó, és elmondja a lényeget, de az egész vers kevés megköszönni mindent, amit értünk tettek.


Az emlékezés bánatot csal az arcunkra,
A szülői nevelésre gondolva.
Hol felnőttünk, és sokáig éltünk,
Hol tanácsot kaptunk, még ha nem is kértünk.

Mesére vártunk kiskorunkban minden este,
Nem emlékszünk, miért hagyták abba,
Talán mi lettünk túl nagyok a meséhez,
Vagy álomvilágba burkoltuk magunkat?

Most még együtt a család,
Most még vártok ránk.
A felnőtté válás nagy falat,
Jó emberré válni nem kis feladat.

Hála járja át a szívünk újra,
néztek, ahogy kilépünk az ismeretlen útra.
Terelgettek utunkon,
S ez nem maradt kívül a tudtunkon.

Annyi mindenért jár a köszönet,
De felsorolni az összeset sosem lehet.
Szorgalmunkkal és becsületünkkel,
Igyekszünk meghálálni az életet.

Búcsúzunk...

Sziasztok. Ezt a versemet, még a ballagásom előtt írtam, és noha ez az eredeti verzió, az ünnepségre néhány helyen módosítani kellett. Mivel volt másik ballagós versem is, ezért a másik verziót nem szeretném külön posztban kitenni, ezért zárójelbe a sor mögé írom a ballagási verziót.
Puszi
Gwen.xx


Búcsúzunk, ám még itt vagyunk,
Nemcsak most, akkor is fáj, mikor itt hagyunk.
Búcsúzunk, mert az élet megy tovább,
Az idő is forog, tovább menni muszáj.

Bárhogy is akarjuk, tovább menni muszáj,
Az emlékek hada visszatér, és nekem ez néha fáj.   (Az emlékek hada visszatér, s nekünk ez néha fáj)
Boldog és rossz dolgokra is, de visszaemlékszünk,
Jönnek majd új barátok, s velük jól elleszünk.

Búcsúzunk, bár még maradnánk,
Búcsúzunk, mert az élet megy tovább.
Ha egyedül maradsz, mert elhagyott a galád     (Ha egyedül maradunk, mert elhagyjuk iskolánk)
Nem leszel szomorú, mert vár téged a család.  (Nem leszünk szomorúak, mert vár minket a család.)

Búcsúzunk bármennyire is fáj,
Búcsúzunk, mert az időnk már lejárt.
Maradnék még, de mindegy már.                    (Maradnánk még, de mindegy már)
Most röviden búcsúzom: VISZLÁT!              (Júniusban végleg búcsúzunk: VISZLÁT!)

Bocsáss meg nekem...

Bolond voltam s vagyok,
Olyan akartam lenni, mint a nagyok,
Csak arra tudtam gondolni, mi lesz ezután
Arra, hogy mi lesz egy újabb elmúlt év után.
Soha semmit nem gondoltam át ennyiszer,
Soha bocsánatot nem kértem, még ennyiszer.

Még talán azt is megérem,
Eme közjáték ellenére
Gondolatban, még mindig remélem,

Nekem vétkem egyszer elfelejted,
Ez az egy a kívánságom, más nem,
Kérve-kérlek bocsáss meg nekem,
Első oszlopát a versnek olvasd el,
Megbántam, amit tettem, ezt ne felejtsd el.

 Újra itt vagyok, ezúttal egy saját versemmel. Remélem tetszik.
Nemsokára visszatérek valami újjal.
Gwen.xx