2018. január 18., csütörtök

Hayden Moore - Csendkirály

 Sziasztok! Mostani véleményem témája a Csendkirály. Remélem legalább fele annyira fog nektek tetszeni a könyv (ha elolvassátok), mint amennyire én szerettem.
Hamarosan jövök 
Puszi
Gwen.xx 

 Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?

"Hayden Moore káprázatosan szép, mégis gyötrelmesen realisztikus világba repít el. Aki jegyet vesz erre az utazásra, az készüljön fel az érzelmi hullámvasút összes elképesztő fordulatára. Mert a szereplőkkel együtt fogja megélni a hirtelen ajándékba kapott szerelem csillámporos boldogságát; a szívfacsaróan nehéz döntések súlyát is a vállain érzi majd, és egészen biztos, hogy megérinti a szenvedély, ami szinte felperzseli a lapokat.
Mindenkinek őszintén ajánlom." – Becca Prior

Hayden Moore ismét hatalmasat alkotott. Második megjelent regénye egy olyan történet, amihez hasonlóval még csak nem is találkoztam. Nemcsak az alaptörténet miatt – ahol egy siket srác próbál túlélni -, hanem a megfogalmazásban, a párbeszédekben, sőt még a leírásokban is van valami, ami kiemeli a Csendkirályt a többi könyv közül. Már akkor éreztem, hogy ez a könyv merőben más lesz, mint amiket eddig olvastam, amikor még csak a címét láttam. Tudtam a címét és ki kellett találnunk vajon miről fog szólni a könyv. Többféle ötletem is volt és némelyik egy-egy apró részletében igaznak bizonyult a Csendkirályra, mégis örülök, hogy nem találtam el pontosan, miről is fog szólni a könyv. Így még nagyobb meglepetéseket, sok örömet, fájó könnyeket és szép perceket kaptam a könyvtől.

Nagyon tetszett, hogy hiányosságai és viselkedése ellenére Jamie egy igazán szerethető karakter minden kis sutaságával együtt, holott a könyvet olvasva, egyrészt teljesen együtt éreztem vele, másrészt voltak olyan részek, ahol kissé fafejnek éreztem és egy-egy olyan jelenet, ahol legszívesebben a fejemet a falba vertem volna. Az övéről nem is beszélve.
Alex első pillanatban a szívembe lopta magát, és ahogy egyre többet tudtam meg róla, egyre jobban megismertem, ez az érzés csak erősödött bennem. Szerintem néha kicsit sokat engedett Jamie-nek, de hát a szerelem elveszi az ember eszét és mindent teljesen más megvilágításba helyez.

 Egyszer-kétszer olyan érzésem volt, hogy ez nekem már túl rózsaszín (több benne a vattacukor, mint a Tanítvány első részében), amitől kissé viszolyogni kezdtem, de minden ilyen jelenet után (amiből nem volt sok), Hayden robbantott egy bombát, ami újra helyre rázta a könyvbe vetett minden reményemet. Csak olvastam és haladtam a történetben, a szereplők életében, néhol csodálkozva jelent meg előttem, mennyivel másabbak, mint a regény elején és ettől valami furcsa módon, mintha pislákolni kezdett volna bennem a hit, hogy nem romlott el még teljesen a világ, van egy aprócska esély arra, hogy egyszer nem kell szégyenkezniük azoknak, akik valami miatt mások.

Ettől a könyvtől sokféle érzést végig jártam, volt, hogy másodpercenként egyet, de soha nem volt az az érzésem, hogy nem jó, vagy nem elég összetett. Ahol kellett, ott kaptam gondolkodni valót és ahol nem, ott csak sodródtam tovább a szereplőkkel. Akiket vagy megszerettem önmaguk és a magukhoz mért jellemfejlődésük miatt, vagy pedig utáltam/ ellenszenvesnek találtam őket, már a legelső pillanatban, kissé túlságosan tenyérbe mászó stílusuk miatt, és erre az ellenszenvre a későbbiekben rá is erősítettek.

Találtam olyan jelenetet, ami zseniálisan lett megírva, majdnem a könyv legvégén, az írónő folyamatosan fokozta, építette a feszültséget, hogy aztán a tetőpontnál egyszerűen engedjen vissza esni arra a szintre ahonnan elindultunk, vagy még lejjebb. Aztán, mint derült égből villámcsapás lökött is fel egészen a csillagokig. Megkaptunk minden választ a feltett és fel nem tett kérdésekre, együtt izgulhattuk végig a szereplőkkel ezt a kalandot, és boldogan könnyezhettük meg kedvenceink megérdemelt sorsát.

 Csodálatos, kissé újfajta humorral dolgozik Hayden, de nem lehet nem szeretni azt, amit csinál. Minden munkáján érződik, hogy bele teszi a szívét is és ettől lesz valóságosabb, még élet hűbb a mű, nemcsak attól, ahogy a szereplői viszik a cselekményt. Az erotikusabb jeleneteket már az első könyvénél a Nem játéknál is olvashattuk, hogy szenvedélyesen, teljes valóságában részletezi, és nekem úgy tűnt, a Csendkirályra ez még inkább igaz, mert mintha a kettő között eltelt időben kissé beért volna a stílusa.

A Csendkirály olyan, mint a többi könyv, mégis azoknál sokkal, de sokkal több. Egy olyan utazás, amely megváltoztatja a látásmódodat, elvesz tőled, de hozzád is tesz, utána már nem leszel ugyanaz, aki a könyv előtt, ő már egész életedben végig kísér. Ez a könyv egy olyan életet mutat be, ami kissé meseszerű, de mégis ettől tűnik teljesen valóságosnak, újabb vágyakozásra sarkallva az olvasót. Olyan témára épít, ami nem túl gyakori, de bármikor megtörténhet bárkivel.

Benne van minden, amiről szól az élet. Az első viszonzatlan szerelem fájdalma (és szomorú következményei), az első viszonzott szerelem boldogsága, fájdalma, gyötrelme, szenvedélye, ott van ennek a könyvnek a lapjain, és arra vár, hogy téged is lángra lobbantson.