"Szpringfield...."

Ő alázott engem napi szinten, fogdosott a családjaink előtt és csinált belőlem hülyét minden alkalommal, mégis én érzem magam egy szar alaknak.
Ezt nem neki kéne érezni? Most akkor hogy van ez....?

Csendesen sírdogáltam az ajtónak dőlve, amikor is lépteket hallottam meg a folyosón.
- Gwen, kérlek engedj be! - hallottam meg Christian hangját.
- Nem.
- Akkor csak hallgass meg kérlek!
- Nem. Menj el. Ezt az esélyedet már eljátszottad.
- Kélek, hallgass meg. Könyörgöm. Jóvá szeretném tenni a hibám.
-Nem. Nincs több lehetőséget. Menj el. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Menj. És ha lehet soha többet ne is lássalak.
- Rendben. Most elmegyek, de addig fogok próbálkozni, amíg meg nem hallgatsz. - mondta és csak távolodó lépteinek ütemes ritmusa hallatszott a folyosóról. Mikor teljesen biztos voltam benne, hogy lement, akkor teljesen kieresztettem a hangomat és a könnyeimet. Amilyen kicsire csak tudtam összehúztam magam és próbáltam nem nagyon mozgatni azt a kezem, amelyikkel behúztam Chrisnek. Magamhoz vettem a telefont és felnéztem ask.fm-re. Amit ott láttam nem akartam elhinni. Pedig 110%, hogy rólam volt szó.
" Az UFO-k nem ritkák, csak 'jó stílusú' göndör hajú dagadt lányoknak álcázzák magukat. Mint Szpringfi....ahaaaaa, értem már." - írta ki Paul Heartsong. Itt már csak az a vicc, hogy az egész iskolában egyedül én nem vasalom a hajam. Csak nekem van természeténél göndör hajam. Ennél már csak az volt jobb, hogy Christian válaszolt neki. " Baszki xDD. Igaz, igaz. Pontosan, mint Szpringfield."
Ez nagyon szarul esett, pedig az előbb még nagyon közel akart kerülni hozzám. Na mindegy. Majd én megmutatom neki, hogy milyen is vagyok valójában. Újabb lépések zaja. Kopp-kopp-kopp-kopp. Magassarkú női cipő. Körülbelül 7,5 cm-es sarkak. Tehát anyám jön.
 - Kicsim. Jó lenne, ha jönnél elköszönni. De mindenki megérti azt is, ha nem akarsz lejönni. - próbált kicsalni a szobámból.
- Mindjárt megyek. - és teljesen komolyan is gondoltam. A fürdőbe lépve letöröltem az arcomról az elmosódott festéket, majd kilibbentem a folyosóra. Lesiettem a lépcsőn, ahol már mindenki felöltözve búcsúzkodott. Elbúcsúztam tőlük, majd hirtelen gondolattal vezérelve Chris elé léptem és megöleltem, miközben a fülébe suttogtam könnyes szemmel.
- Köszi az ask.fm-es üzenetet. Nagyon jól esett. Kedves gondolat volt. Ennél már csak az lett volna egyértelműbb, ha kiírjátok a nevem. - húzódtam el tőle, ő pedig megdöbbenve nézett rám, ami gyorsan átcsapott rémületbe, de nem mondott semmit sem. Még csak el sem húzódott. Csak a beletörődést láttam az arcán. Én meg nem tettem semmit azon kívül, hogy újra bezárkóztam a szobámba. Elindítottam a telefonomon a lejátszási listát, fülhallgatót tettem a fülembe és bömböltettem a zenét. Nem érdekelt, ki hallja meg, hogy sírok. Minden okom meg volt rá. Lemostam magamról minden festéket, egyszerű mozdulattal dobtam a sarokba a szoknyát és vettem fel egy melegítőt. Az ajtót továbbra is zárva tartva másztam ki az ablakon és indultam el arra, amerre a zene és a sötétség vezetett. Szánalmasnak éreztem magam, hogy még ezek után sem tudom kiverni a fejemből azt a csodálatos szempárt. Minél jobban üvöltött a basszus a fülembe, annál jobban ráterelődik  a gondolataim.  A futás megnyugtatta háborgó elmémet, de a szívemben tátongó űrt még ez sem volt képes csillapítani. A ritmus egyre feszesebb tempót diktált, ezért nagyobb tempóra ösztönöztem a lábaimat, hátha sikerül kitörölni őt a fejemből és a szívemből. A ritmus ellenére mégis szemem elé kúszott a csodás mosolya, magas, vékony alakja és bozontos szétálló haja. Hirtelen olyan méreg kapott el, hogy a fülhallgatót kirántottam a fülemből, a ipadot kikaptam a zsebemből és földhöz vágtam. Egy kicsit lehiggadtam, fel vettem és album váltás után visszatettem a helyére. Innentől már hazáig csak sétáltam.

Séta közben újra gondoltam az egész évet, vajon mivel érdemeltem ki, hogy ennyire utálnak? Egyre közelebb értem a házunkhoz, amikor is körvonalazódni kezdett bennem a tökéletes bosszú terve. Hagyom őket megbukni. Innentől kezdve, má nem az én dolgom. Mert hogy mi is történt eddig? Csupán annyi, hogy Christian miattam nem bukott meg fizikából, én súgtam le neki a kettest kémiából, valamint én beszéltem meg az infó tanárral, hogy kapjon egy javítási lehetőséget. S lám ez a hála érte. De innentől kezdve ÉN befejeztem. Nem érdekel, hogy hány tárgyból bukik meg. - ennél a gondolat menetnél értem a ház elé. Gondoltam nem csapok zajt azzal, hogy a fájós csuklómmal fel mászok a fára, így elővettem a kulcsomat és beengedtem magam. Csendben lerúgtam a cipőimet és alvó szüleim mellett fel lopakodtam a szobámba. Lekapkodtam magamról futó szerelésem, felvettem a kedvenc rózsaszín nyuszis pizsamámat és bebújtan az ágyba. Könnyes szemekkel gondolkoztam a továbbiakon, amikor megrezzent a telefon mellettem.